Nyitott Stúdió I BDW24
Nemes Nagy Ágnes: A tárgyak
Fent, fent a tömbök. Déli fényben állnak.
Az én szivemben boldogok a tárgyak.
A Plydesign immár 10 éve dolgozik együtt hazai formatervezőkkel, platformot biztosítva arra, hogy megmutassák kreativitásukat, és olyan tárgyakat hozzanak létre rétegelt lemezből, amelyek karakteres formaviláguk mellett a mindennapi szükségleteinkre adnak választ.
Találkozzunk a budapesti stúdióban, beszélgessünk arról, ami igazán foglalkoztat minket: a designról, ami összeköt.
Az ősz beköszöntével, ez alkalommal a tárgyak közül is kiemelnénk a lámpákat, melyek szerepe felerősödik ebben az évszakban a nappalok rövidülésével. Az esemény keretében meg lehet tekinteni az új termékeket a már kollekcióba beemelt világítótestek mellett - többek között a FLESUS lámpa továbbfejlesztett típusát is, amelynek különlegességét maga a tervező fogja bemutatni.
A Nieto Light és Plydesign közös munkájából született
lámpákat Nieto Ramón tervezte, amelyeknek egyedi formavilágát a természet inspirálta, és amelyek kihasználják a rétegelt lemez technológia adta lehetőségeket. A lámpák biomorf alakjai dinamikusan töltik ki a teret, így szinte önálló műalkotásként hatnak. Az organikus formákat a fa melegsége és a lámpák természetes színhőmérsékletű fénye egészíti ki, ami lehetőséget ad arra, hogy otthonunkba egy kis darab természetet csempésszünk.
2024. október 17. csütörtök
15:00-19:00
Plydesign Studio: 1096 Budapest, Thaly Kálmán utca 41.
A program a Budapest Design Week részeként valósul meg.